Böszörményi Zoltán: „Nem hiszem, hogy a díjak meghatározók egy író számára”

– A Füst novellás könyv, teljesen más, mint a legutóbbi kötete, a Regál. Változtatni akart a regény után? 

– Úgy éreztem, hogy paradigmaváltásra van szükségem. Ez egy lecsupaszított, nagyon fegyelmezett, szinte tőmondatokban megírt kötet. Tavaly a könyvhéten vettem meg Lénárd Sándor  Völgy a világ végén című művét, azt vittem magammal Barbadosra, ahol telelni szoktam. Ennek a könyvnek az olvasása közben jutottak eszembe az ötletek az egyes novellákhoz.

 

– Miről szól a könyv?

– Lénárd Sándor a II. világháború után vándorolt ki Brazíliába, és ott egy völgyben telepedett le. Brazília ismerős hely számomra, még gyáros koromban szerettem volna egy gyárat vásárolni az országban, ezért sokat utaztam oda.  Így nem volt tőlem idegen az a világ, amelyet Lénárd, aki egyébként orvos volt, leírt. De polihisztor is volt, sokoldalú művész és nyelvzseni. A könyvben a brazíliai életét írta le, ezek inspiráltak.

– Melyik novella született meg először?

– Arra már nem emlékszem. A legutolsó, a Smaragd fülbevaló viszont megmaradt az emlékezetemben. 21 novellát terveztem a könyben, de húsznál jártam, amikor egy kicsit megakadtam. Az egyik barátom ekkor küldött nekem Lénárd egy másik könyvéből egy három-négy soros szöveget. Elsőre úgy éreztem, hogy az alapján nem lehet novellát írni, majd három nap múlva már kész voltam a szöveggel.

– Miért pont 21?

– Mert a 21 nyerő szám.

– Mit gondol: könnyebben, szívesebben olvasnak az emberek novellákat, mint nagyobb regényeket?

– Nem tudom megmondani. Én szeretem a nagyregényeket is, azokba bele lehet mélyedni. Legutóbb Németh László Iszony című művét olvastam újra. Mindkét típusú mű olvasásához más lelkiállapotra van szükség. Ahhoz, hogy egy nagyobb regényt élvezni tudjunk türelemre, időre, nyugalomra van szükség, hiszen bele kell mélyedni. A novellákat a mai rohanó időben sokkal könnyebb olvasni. A villamoson, buszon előveszünk egy ilyen gyűjteményt és egy-egy mű külön is szórakoztató, az utazás alatt feldolgozható.

– Megírni könnyebb egy novellát, mint egy regényt?

– Nem, éppen hogy sokkal nehezebb. Mert feszes, rövid történetek, amelyekben nem lehet mellébeszélni. Egy regény esetében szabadabban lehet bánni a szöveggel, terjengősebben lehet fogalmazni. Az Éj puha testében például szabadabbra engedtem magam, jó volt, hogy én is elmélyedhettem dolgokban, már az írás közben is. Ott nem voltam gúzsba kötve.

– Az Ön műveiben a hit, az útkeresés mindig fontos téma.

– Ez, úgy vélem, minden író számára klasszikus téma, éppen ezért engem is mozgat.

– Idén József Attila-díjjal tüntették ki. Fontosak a díjak?

– Nem hiszem, hogy a díjak meghatározók egy író számára. Esetleg örül egy percig, de utána el is felejti. Egy díj persze bizonyos elismerés, de az íróember nem azért dolgozik, hogy elismeréseket kapjon, hanem azért, hogy próbára tegye önmagát, hogy valami olyat alkosson, ami elgondolkodtatja az embereket, hogy olyan világot tárjon fel, amelyek számára is ismeretlenek. Azt, hogy mennyire nem a díjak jelentik a sikert mutatja, hogy Stendhal az életében 200 darabot adott el a Vörös és Feketéből.

– Tervezi már a következő művét?

– Persze, nem létezik olyan, hogy az ember ne dolgozzon egy következő könyvön. De, hogy melyik lesz az, amely valóban elkészül majd a fejemben lévő 5-6 tervből, az sok mindentől függ. Például a lelkiállapotomtól, attól, hogy melyikhez mennyi anyagot tudok öszegyűjteni.

 

 

Megjelent a Kultography honlapján 2012. június 29-én.