Böszörményi Zoltán.infoMAJORANA: ARS PRAGMATICAKétségbeesés? Micsoda éj! Simuljanak ki ráncaink, Jöjjön kábulat, tömény kéj, Nézzünk túl a kor átkain.
MAJORANA: ARS PRAGMATICA
I.
A költő itt van. Mit érdekelne Akkor a költészet hava? Éljen, édesedjen benne Illúzióink áldott szava.
A többi csak képlékeny, alak, Menekülni előle nem tudsz. Kísértsen ezer vak ablak, Lelked tükrében véres a cucc.
Kétségbeesés? Micsoda éj! Simuljanak ki ráncaink, Jöjjön kábulat, tömény kéj, Nézzünk túl a kor átkain.
Tömheted, ringathatod magad, Szorgalmasan igyekezhetsz, A semmit semmivel takarva, Bámulatos nagy szemekkel.
Túlélni nincs mit, a kór marad. Megméretkezni minden szóba’ Tán kevés, de ez a feladat. Öljem panaszom tüzes borba?
Ha az eszmét újjal toldom, A képzelet épít rá bazárt. Érzéseim bennük oldom, Amit a lét magába zárt.
Nem állítom: jó itt a jó, S az ember ennyire parány. Vigyük lélekközelbe a szót, Ne kísértsen ármány és magány.
II.
Itt van a költő! Mit érdekelne Akkor a költészet tana? Éledjen, édesedjen benne Illúzióink sóhaja.
A többi képlékeny, malaszt. Kísért ezer vak ablaka. Lelkek tükrén véres a tavasz: Így készül minden ballada.
Kétségbeesés? Micsoda éj! Viruljanak fel ráncaink, Jöjjön kábulat, tömény kéj, Nézzünk túl a kor átkain.
Szorgoskodhatsz, igyekezhetsz, Tömheted, ringathatod magad, Szike-éles tekintettel: A semmi semmivel takar.
Túlélni nincs mit, a kór marad. Méretkezzél meg a szóval, Tán kevés, de ez a kaland. Hadakozz, ne térj nyugovóra.
Ha az eszmét újjal toldod, A képzelet épít rá bazárt. Érzéseid bennük oldod, Amit a lét magába zárt.
Nem állítom: jó itt a jó, S az ember ennyire parány. Vidd lélekközelbe a szót, Ne kísértsen ármány, se magány!
III.
Íme, a költő. Mit érdekelne Akkor a költészet tana? Éledjen, édesedjék benne Illúziók sós sóhaja.
A többi képlékeny malaszt. Kísért ezer vak ablaka. Lelkem tükrén véres tavasz: Így készül most a ballada.
Kétségbeesni? Micsoda éj! Simuljanak ki ráncaim, Jöjjön kábulat, tömény kéj, Átlátok a kor átkain.
Bármilyen szorgos lehetek, Törhetem, ringathatom magam. Bár szike-éles tekintetem, A semmi semmivel takar.
Túlélni nincs mit, a kór marad. Megméretkezni a szóval Tán kevés. De ez a kaland: Nem térni sosem nyugovóra.
Ha az eszmét újjal toldom, A képzelet épít rá bazárt. Érzéseim bennük oldom, Amit a lét magába zárt.
Nem állítom: jó itt a jó, S az ember ennyire parány, Viszem a lélekhez a szót, Ne kísértse ármány, se magány! |
|