Jelen és múlt

Füst Milán A feleségem története című regényét viszem magammal a gépre. Hetekkel ezelőtt Szőcs Géza barátom azzal a megjegyzéssel hívta rá fel a figyelmemet: „Ezt feltétlenül el kell olvasnod, a magyar irodalom egyik legjobb regénye”. Nem hittem neki.
Nagy díj, érthetetlenül kicsi hírverés

Nagy díj, érthetetlenül kicsi hírverés

Az aradi székhelyű Irodalmi Jelen regénypályázatán 40 ezer dollárt osztott szét egy költőből lett nagyvállalkozó, aki ma már ismét költő: Böszörményi Zoltán. Pénz hála istennek már nemcsak Pesten van a magyar kultúrára, hanem mondjuk Aradon is. Bár a történethez hozzátartozik, sőt annak elsődleges elindítója és meghatározója egy nagyvállalkozó, aki költőből lett költővé néhány milliárd közbeiktatása után.

Irodalmi Jelen főszerkesztője, regényíró és költő válaszolt Kerekes Tamásnak

Miért vártál huszonöt évet az első megjelentetett regénnyel? Tizenéves korom óta írónak készültem. Akkor a mesterséget indulattal és érzelemmel közelítettem meg. A szellemiség, a ráció másodlagosnak tűnt.

A sebezhető milliomos

Böszörményi Zoltán nagyon ápolt, jóvágású nyugati üzletember. Meglátszik rajta, hogy nemcsak a pénz szereti őt, hanem a nők is.